Skip to main content

Összetevők

A Perilla olaj tartalom

A Perilla (Perilla frutescens) vagy kínai bazsalikom, népies nevén vad szezám, fekete csalán a Távol-Keleten tradicionálisan alkalmazott gyógy- és fűszernövény. Kínában széles körben ismeretes az orvoslásban, míg Japánban elsősorban fűszerként és zöldségként használják. Jellegzetes, egyedi mogyorószerű aromás íze van, aminek köszönhetően szívesen alkalmazzák akár főzésnél is. Leveleiből és virágjából gyógytea készíthető, melyet elsősorban gyulladáscsökkentő hatása miatt fogyasztanak.
A Perilla mag olaj jelentősége igen magas, mintegy 60% alfa-linolénsav tartalmában rejlik. Az alfa-linolénsav (ALA) telítetlen omega-3 zsírsav, mely a többi esszenciális zsírsavval együtt alapvető fontosságú az emberi szervezet számára. biokémiai reakciók ezreiben játszik szerepet, beleértve az immunrendszer működését, az állóképesség javítását, valamint a szív-és érrendszerre, a szaporítószervekre és idegrendszerre gyakorolt előnyös hatását. Mivel az ember szervezete ezeket nem képes önmaga előállítani, a táplálékkal kell bejuttatni.

A Perilla olajnak számos előnye van pl. a bakteriális- és vírusos fertőzésekben, a bőr egészségének fenntartásában, az allergiás folyamatok megelőzésében, hogy csak néhányat említsünk.
Az alfa-linolénsav biokémiai reakciók ezreiben játszik szerepet, beleértve az immunrendszer működését, az állóképesség javítását, valamint a szív- és érrendszerre, a szaporítószervekre és idegrendszerre gyakorolt előnyös hatását.

A Perilla  olaj  gazdag a gyulladásgátló, antibakteriális, antioxidáns és antiallergén hatású polifenolokban.

Zsírban oldódó vitaminok

Az A-vitamin szerepet játszik a sejtosztódásban, a bőr és a nyálkahártyák épségének fenntartásában, valamint az immunrendszer megfelelő működésében. Ezen kívül nélkülözhetetlen normál látás fenntartásában. Kiváló A-vitamin  forrás a máj, a tojássárgája, a tej, a tejtermékek, a tengeri halak.

Felnőtteknek ajánlott napi A-vitamin szükséglet 800 µg/nap.­­*

A D3-vitamin mindenekelőtt felelős a csontok felépítésének folyamatában szerepet játszó kalcium és foszforfelvételéért, támogatja az immunrendszer normál működését. Hozzájárul az egészséges csontozat, fogazat és izomműködés fenntartásához. Természetes forrás a tej, tejtermékek, tojás, máj. Napsütéses időszakban 10-30 perces napfürdő serkenti a D-vitamin termelődést.

Ajánlott napi bevitel felnőtteknek 5 µg.*

Az E-vitamin antioxidánsként közömbösíti a szabadgyökök káros hatásait, részt vesz az immunrendszer normál működésében. Hozzájárul a sejtek oxidatív stresszel szembeni védelméhez. Természetes forrásai a diófélék, búzacsíra, napraforgóolaj.

Ajánlott napi bevitel felnőtteknk 12 mg. *

A K-vitamin fontos szerepet játszik a véralvadási faktorok képződésében. Ezenkívül, szerepe van a normál csontanyagcserében is. Megtalálható a zöld leveles zöldségfélékben (spenót, saláta, brokkoli káposzta), szójabab, tojás, tej.

Ajánlott napi bevitel felnőtteknek 75 µg*

Vízben oldódó vitaminok

A C-vitamin támogatja a normál immunrendszert és védi a sejteket az oxidatív szabadgyököktől. Szerepet játszik a csontok, a porc és inak, valamint a normál kötőszövet képződésében, elősegíti a táplálékból történő vasfelszívódást. Hozzájárul ezeken kívül az bőr, az idegrendszer és vérerek normál állapotának fenntartásához. Természetes forrása többek között a paprika, citrusfélék, kivi, kelbimbó, brokkoli.

Ajánlott napi bevitel felnőtteknek 80 mg.*

A B1-, B2-vitamin, mint koenzimek részt vesznek a normál szénhidrát-, fehérje- és zsíranyagcsere folyamatokban.

A B1-vitamin hozzájárul a szív és az idegrendszer normál működéséhez és a normál pszichológiai funkciók fenntartásához. Természetes forrásai a gabonafélék, hüvelyesek, húsfélék, diófélék.

Ajánlott napi bevitel felnőtteknek 1,1 mg.*

A B2-vitamin elősegíti a természetes látást, az idegrendszer normál működését, csökkenti a fáradtságot.  A tejben, tejtermékekben, tojásban, teljes kiőrlésű gabonafélékben fordul elő.

Ajánlott napi bevitel felnőtteknek 1,4 mg.*

A B12-vitamin és folsav közreműködik a normál vérképződési folyamatokban, segít fenntartani a vér normál homocisztein szintjét.

A B12-vitamin a fentieken kívül elősegíti az immunrendszer és az idegrendszer normál működését. B12-vitamin források az állati eredetű élelmiszerek (pl. tejtermékek, húsok, máj, tojás, hal).

Ajánlott napi bevitel felnőtteknek 2,5 µg.*

A Folsav elősegíti az immunrendszer normál működését. Megtalálható a zöldségfélékben, teljes kiőrlésű gabonafélékben.

Ajánlott napi bevitel felnőtteknek 200 µg.*

Ásványi anyagok, nyomelemek

A szervezet szöveteiben és a testnedvekben nagy mennyiségű ásványi anyag található. Az ásványi anyagok beépülnek a fogakba, a csontozatba, a szövetekbe, az izmokba, a vérsejtekbe és az idegekbe. Létfontosságúak a szervezet fizikai és mentális egészségének megőrzésében.
Az ásványi anyagok számos biológiai folyamatban katalizátorként vesznek részt. Ilyen az izomműködés, az idegi jelátvitel, és a tápanyagok hasznosítása.

A vas hozzájárul az immunrendszer megfelelő működéséhez, a megfelelő vörösvérsejt és hemoglobin képződéshez, szerepet játszik a sejtosztódásban, részt vesz az energia-termelő anyagcsere folyamatokban. Megtalálható a vörös húsokban, leveles zöldségekben, tojássárgájában, teljes kiőrlésű gabonafélékben.

Ajánlott napi bevitel felnőtteknek 14 mg*

A cink hozzájárul az immunrendszer megfelelő működéséhez, a bőr normál állapotának fenntartásához, a sejtek oxidatív stresszel szembeni védelméhez, a normál csontozat nfenntartásához. Megtalálható a teljes kiőrlésű gabonafélékben, diófélékben, májban, kagyló- és rákfélékben, zöld leveles zöldségekben.

Ajánlott napi bevitel felnőtteknek 10 mg* 

A szelén hozzájárul az immunrendszer megfelelő működéséhez, sejtek oxidatív stresszel szembeni védelméhez, az egészséges haj és köröm megőrzéséhez. Előfordul a halfélékben, húsokban, a teljes kiőrlésű gabonafélékben, brokkoliban, hagymában.

Ajánlott napi bevitel felnőtteknek 55 µg*

*Felnőttek számára ajánlott napi vitamin és ásványi anyag bevitel referencia értékek (NRV) a 1169/2011/EU rendelet XIII. melléklete alapján.